Élőhelyek a lejtő mentén
A hegyi domborzat felfelé kényszeríti a levegőt, és a különálló ökoszisztémákat keskeny függőleges sávokba préseli, ahol a hőmérséklet, a szélsebesség és a ködbe merülés minden száz méterenként változik.
A három hegyi mikroklimatikus zóna
A premontán felhőpuffer (900 m – 1,500 m)
Az a határvonal, ahol az alacsony magasságú konvektív hő kezd keveredni a hűvösebb hegyi szelekkel. A fák még elérik a 30 méteres magasságot, jellemzőjük a támasztógyökerek és a széleslevelű liánok, a köd pedig főleg késő délutánonként jelenik meg.
Az igazi hegyi felhőerdő (1,500 m – 2,500 m)
Az állandó kondenzáció magja. A lombkorona magassága 15–20 méterre csökken. Az ágak görbére nőnek, és a folyamatos szélellenállás miatt erősen csavarodnak. Az epifiták terhelése eléri a maximális biológiai telítettséget.
Az elfin / törpe gerinc-erdő (2,500 m – 3,200 m)
Kitett gerinccsúcsok, ahol a fák 4 méternél alacsonyabb, csavarodott cserjékké törpülnek. Az erős szelek és a tápanyagokban kimosott, vékony talaj sűrű, ösvények nélkül áthatolhatatlan bozótosokat hoz létre.
A „Égi sziget” elszigetelődési mechanizmusa
Mivel a magas hegygerinceket meleg, száraz völgyek választják el egymástól, a felhőerdei fajok nem tudnak átkelni az alföldön. Minden gerinc evolúciós szigetté válik, ami rendkívül helyi speciációt és magas endemizmust eredményez.
A lejtőzónák jellemzői
| Zóna | Lombkorona magassága | Napsugárzás | Talajhőmérséklet | Elsődleges stresszfaktorok |
|---|---|---|---|---|
| Előhegyi | 25 – 35m | Közepes–magas | 18°C – 22°C | Erdőirtási nyomás és mezőgazdasági lefolyás |
| Hegyi felhőerdő | 12 – 22m | Alacsony (szórt fény) | 12°C – 16°C | Magas páratelítettség, oxigénmentes talajfoltok |
| Törpe gerinc-bozótos | 1.5 – 5m | Változó / magas UV-csúcsok | 6°C – 11°C | Erős szélnyírás, mechanikai törés, fagykockázat |
Topográfia és mikroklíma – GYIK
A törpeerdők fái (gyakran Bosque Enano néven emlegetik) erős mechanikai szélnek, tartós felhőzetnek vannak kitéve, amely korlátozza a fotoszintézishez szükséges energiát, alacsony talajhőmérsékletnek, amely gátolja a tápanyagfelvételt, valamint a vízszintes köd okozta állandó talajásvány-kimosódásnak.
Melegedő időszakokban a völgyi hő felfelé szorítja a hűvös kondenzációs övet. A gerinccsúcsok közelében élő fajok felhőzete zsugorodik, és nincs hová magasabbra vándorolniuk – ezt a folyamatot „a kihalás liftjeként” ismerik.